Emma Rose Roberts 1991. február 10-én született New York-ban. Édesapja a híres színész, Eric Roberts. Emma karrierje 2001-ben kezdődött, amikor is megkapta a Betépve című filmben Johnny Depp lányának a szerepét. A Nincs mese című sorozatban énekelt és gitározott. Bemutatkozó albuma, az Unfabulous and More: Emma Roberts, amit 2005 szeptemberében kezdtek forgalmazni. Ezt követően számos filmben és sorozatban szerepelt: Sikoly 4, Rokonlelkek, Családi üzelmek, American Horror Story, Scream Queens.
Szeptember 12-én Emma megjelent a Late Night with Seth Meyers című műsorban New Yorkban. Az interjú során Emma beszélt a könyvklubjáról, és az American Horror Story-ról is. A galériában 10 képet nézhettek meg, amik az intejú közben készültek.
Emma a Torontói Filmfesztivál után New Yorkba utazott, amiről a nemrég megjelent paparazzi képek tanúskodnak. Most kiderült, hogy érkezésének oka nem más, mint a New York Fashion Week. Kedvencünk ugyanis hivatalos volt szeptember 12-én az egyik kedvenc márkájának, a Coach-nak a divatbemutatójára. Emma nagyon csinos volt a sárga-átlátszó Coach ruhájában, ami alá egy fekete bodyt vett fel. Már a megérkezéskor is készültek képek kedvencünkről, ahogy a show alatt is kattogtattak a fotósok. Természetesen a közösségi oldalakon is megosztottak néhány képet a résztvevők: az egyiken Emma Selena Gomezzel fotózkodik, és egy rövid videóban látható, ahogy Emma és Selena megölelik egymást a találkozáskor. Emma a készülődésről is megosztott pár képet. Lessetek be a galériába és nézzétek meg a sok-sok képet, amik kedvenc színésznőnkről készültek!
Hoztam néhány videót is! Az elsőt Emma Snapchat segítségével rögzítette a készülődéséről, aztán a paparazzik videózták le őt, amikor megérkezett a showra.
Augusztus 11-én a paparazzik lencsevégre kapták Emmat New York-ban. Kedvencünk éppen vásárolgatott, és evett is néhány falatot, majd kiment az utcára a csomagokkal és egy jegeskávéval. Emma egy magasderekú farmert és egy fekete-fehér csíkos crop topot viselt, és nagyon bájosan nézett ki. A galériában összesen 116 db képet találtok.
Emma szeptember 7-én megjelent a Refinery29 rendezvényén, a 29Rooms-on, melyet harmadik alkalommal rendeztek meg Brooklynban, New Yorkban.
A 29Rooms idén is visszatért! Ti is megtapasztalhatjátok a Refinery29 fantáziadús szellemét a stílusban, kultúrában és technológiában interaktív termeken keresztül. Az idei téma a 'Turn It Into Art'. Gyertek el és ünnepeljétek velünk a kreativitást, járjátok végig a 29 szobát, melyek tele vannak inspirációval. Itt az ideje, hogy szabadjára engedjétek a fantáziátokat! Az esemény szeptember 8-11-ig látogatható. A hivatalos honlapjuk pedig itt érhető el, ahol a kreatív termekbe is bepillantást nyerhettek!!
Emma a megnyitóra egy rendkívül csinos, fodros, fehér felsőt viselt, melyet farmerrel párosított. Haját elképesztően vagányul tűzték és zselézték hátra, valamint a piros rúzs is nagyon feldobta a megjelenését. Kedvencünkről készültek képek akkor, amikor elhagyja a hotelt a rendezvényre igyekezve, valamint az eseményen is a bevonuláskor.
Szeptember 7-én a paparazzik lefényképezték Emmát a Sohoban, New Yorkban. Kedvencünk éppen barátnője, Lea Michele társaságában rótta az utcákat. A két színésznő a Scream Queens című sorozat forgatásán találkozott, és azóta jó kapcsolatot ápolnak, a paparazzik is gyakran fényképezik le őket egymás társaságában. Mindketten nagyon egyszerűen, sportosan voltak felöltözve. A galériában összesen 25 db képet nézhettek meg!
Emmát augusztus 8-án lefényképezték a paparazzik New York-ban. Kedvenc színésznőnk éppen a 'Good Time' című film premiervetítésére érkezett, majd akkor is készültek képek, amikor elhagyja a helyszínt. A 'Good Time' egy amerikai krimi-dráma, melyben a főszerepet Robert Pattinson játsza. A filmet a Cannes-i filmfesztiválon jelölték a 'Palme d'Or' díjra, valamint megnyerte a 'Cannes Soundtrack' díjat. A galériában 5 db képet nézhettek meg Emmáról!
Úgy tűnik Emma számára véget ért a Hamptons-i kiruccanás, hiszen augusztus 8-án immáron New York belvárosában kapták őt lencsevégre a paparazzik. Kedvencünk éppen a hoteljéhez érkezett meg, amikor elcsípték őt a lesifotósok. Emma rendkívül csinos volt ebben a csíkos crop top-szoknya összeállításban. Azt hiszem az év végi legjobb összeállítások között is helye lesz. A galériában 130 db képet nézhettek meg!